Honda Accord modelltörténet

Hazánkban a Civic után a második legismertebb Honda modell talán az Accord. Az alábbiakban összeszedtük a modell történetét, hogy hogyan jutott el az autó eddig az elképesztő elegáns, sportos és fiatalos formavilágig, amelyekkel napjainkban rendelkezik.

Kifutó befutó – Honda CR-V 1.6 i-DTEC 9AT teszt

Következő tesztünkben a kifutó modellévében járó Honda CR-V legerősebb kivitelét vizsgáltuk. Az új széria ősszel érkezik, csak turbós benzines vagy hibrid kivitelben lesz elérhető – immáron 7 személyes utastérrel is. Addig is egy gazdagon felszerelt, Lifestyle Plus (Special Edition) kivitelt teszteltünk, igyekeztünk rávilágítani, miért érdemes a nagy kedvezmények mellett ezt a kifutó CR-V-t választani.

A Top Gear-féle Civic Type R teszt

A Honda forró ferdehátúja különleges évet tudhat maga mögött eddig. Áprilisban körrekorddal kezdett a Nürburgringen kategóriájában, majd két hónappal később az Auto Express, az Autocar, a Whar Car?, a Car Magazine és az Evo szerkesztőinek csavarta el fejét és hódította meg szívét. Ezúttal Chris Harris a volán mögött.

Ünnepi nyitva tartás

Tisztelt Ügyfeleink! Szalonunk és szervizünk 2017.12.23. és 2018.01.01. között zárva tart. Szalonunk a szombati napok vonatkozásában először január 6-án várja az érdeklődőket. Köszönjük megértésüket.
Az RM-Royal Motor Kft. boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kíván!

A 3/3-as ügynök: a Top Gear díjazta a Type R-t

Az új Honda Civic Type R nyerte a BBC Top Gear magazin Év Autója díját. A különleges, összetettbeli siker mellett a forró ferdehátúak és a nemzetközi zsűri által bírált külön kategóriában is jeleskedett a CTR, vagyis összesen három díjjal gazdagodott révén a Honda.

Versenygépekhez árulják a Type R-motort

A Honda az idei SEMA Show keretén belül bocsátotta közszemlére a versenycsapatok számára is elérhető, a Civic Type R 2,0 literes VTEC Turbo motorját. A blokk teljesít szolgálatot a világ leggyorsabb sorozatgyártású, elsőkerék-meghajtású, forró ferdehátújának lemezei alatt.

A Honda újdonságai a TOKYO CONNECTED LAB 2017 kiállításon

A Honda mérnökei több olyan termékcsaládon dolgoznak, mellyel kiválthatók a hagyományos, benzinnel és gázolajjal működő közlekedési eszközök.Járműveink új nemzedéke is ugyanabban a szellemben születik, mint elődei, azaz hozzájárul az emberek jobb életminőségéhez, megőrizve kimagasló vezetési élményt. Célunk nem változott – újabb és újabb kihívásokat győzünk le, hogy továbbra is vásárlóinkat szolgáljuk.”

Gyönyörű Vossen felnik az új Type R-en

Nemrég köszöntöttük a Honda piros emblémás ferdehátújának első példányát szalonunkban. Annyira elvarázsolt minket érkezése, hogy még verset is írtunk Hozzá. Már akkor szemet szúrtak a gyönyörű 20 colos felnik, amelyekre a Vossen még egy bő lapáttal rátett.

foRRó vendég a háznál

Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. Ahogy látjátok, megérkezett hozzánk az első Civic Type R. Nagyon brutálul néz ki, tódult kifelé a nézőközönség, hogy meglesse az ördögfiókát.

Ismét a 20. legjobb márka a Honda

A Honda jelenleg a világ top 20 márkája közé tartozik az Interbrand legutóbbi Legjobb Globális Márkák tanulmánya szerint. A japán vállalat 3%-ot mozdult előre a 20. pozíció megszerzéséért, vagyis a legértékesebb márkák között van a világon. Az Interbrand 22 696 milliárd dollárra becsli a Honda értékét.

Teszten a legforróbb ferdehátú, a Civic Type R

Immáron 25 év telt el az első Honda Type R bemutatása óta. Az évek során a Type R modellek mindig hűek maradtak az eredeti elgondoláshoz, azaz alacsony tömeg, kimagasló teljesítmény, gyors gázreakció, elképesztő úttartás és erős fékrendszer jellemzi őket.

Civic három hengerrel

Kevesen ismerik, de ki sem próbálják. Meghallják, hogy három henger, máris félnek tőle. Kezünk alatt muzsikált az 1 literes Civic. Túl drága? Túl jó! Terjedelmes elemzés, fanatikusok előnyben! 😉

Sárgában virít az új Civic Type R

Csurgass velünk egy kis nyálat! Egyszerűen lenyűgöző az újdonság, nagyon merész ez a szín, a szárny meg az élek nagyon vadak… És a 20 colos felnik? Igen, egy Civic-en! És hogy tetszik sárgában? Fúj vagy bejön? Hangorkán lejjebb.

Balszerencsés hétvégét zártak az NSX-ek

Baleset a szombati kvalifikáción, dupla defekt a vasárnapi versenyen. Az Acura visszacsúszott a konstruktőri tabella negyedik helyére három fordulóval a szezon vége előtt, hátránya mindössze 9 pont.