Piacon a Honda luxus zászlóshajója, az Acura RLX

Az Acura RLX frissített változata november első felében került a szalonokba Amerikában. Megjelenése még egyedibb és beszédesebb, emellett széria a 10 fokozatú váltó, az összkerék-kormányzás és számos biztonsági kiegészítő is. A hibrid kivitel az NSX szupersportautó rendszerére épül.

Új köntösben az Acura zászlóshajója

Az Acura RLX új stílusirányzata jobban kihangsúlyozza a 377 lóerős, hibrid járműben rejlő nagyszerű lehetőségeket. Vágott motorháztető, új lámpatestek, új hűtőrács. Frissítés a beltérben, illetve a biztonsági rendszerek terén is tetten érhető.

Balszerencsés hétvégét zártak az NSX-ek

Baleset a szombati kvalifikáción, dupla defekt a vasárnapi versenyen. Az Acura visszacsúszott a konstruktőri tabella negyedik helyére három fordulóval a szezon vége előtt, hátránya mindössze 9 pont.

Zsinórban harmadjára dobogós az NSX GT3

A Michael Shank Racing acurás duója, Andy Lally és Katherine Legge megszerezte idei harmadik dobogós helyét a WeatherTech SportsCar Championship legutóbbi versenyhétvégéjén. A kanadai siker a harmadik helyre hozta fel összetettben a pilótákat és az Acurát a bajnoki tabellán.

Acura TLX már GT csomaggal

Az Acura versenysportbeli hagyományai előtt tiszteleg a TLX sportszedán a már elérhető GT csomaggal. Az optikai kiegészítők révén minden felszereltségi szinten nagyobb teret nyer az egyedi stílusvilág.

Újabb teszten az NSX versenyautó

Az Acura NSX GT3 versenyautó nyilvános teszten vett részt a nyáron a Pirelli World Challenge edzésén Lexingtonban. A volán mögött Peter Kox fejlesztőpilóta foglalt helyet, aki a 2,25 mérföld hosszú, 14 kanyaros pályán tette próbára az NSX-et.