„A Honda erőssége a rendkívül széles termékpaletta, beleértve a motorkerékpárokat, személyautókat, munka- és repülőgépeket, melyek révén 28 millió vásárlóval állunk kapcsolatban szerte a világon. Kiterjedt viszonteladói hálózatunk és termékeink testesítik meg határokon, országokon átívelő vezérelvünket: hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek örömmel fedezzék fel az életben rejlő új lehetőségeket. Ennek szellemében a Honda tovább bővíti széles választékát, a világ minden táján fellelhető új motorkerékpárok, személygépkocsik és egyéb termékek formájában.
Ezen túlmenően a Honda mérnökei több olyan termékcsaládon dolgoznak, mellyel kiválthatók a hagyományos, benzinnel és gázolajjal működő közlekedési eszközök. Ez komoly előrelépés, hiszen egyben azt jelenti, hogy a jelenleginél hatékonyabb, környezetbarát és üzemanyag-takarékos járművek születnek. Napjainkban is egyre több hibridhajtású személyautó elérhető, de ez csak a kezdet – a jövőben további plug-in hibrid rendszerű, valamint tisztán elektromos hajtású modellek jelennek meg kínálatunkban. Járműveink új nemzedéke is ugyanabban a szellemben születik, mint elődei, azaz hozzájárul az emberek jobb életminőségéhez, megőrizve kimagasló vezetési élményt. Célunk nem változott – újabb és újabb kihívásokat győzünk le, hogy továbbra is vásárlóinkat szolgáljuk.”
Honda Sports EV Concept
A társaság standján először látható a Honda Sports EV Concept, melynél az elektromos hajtás kiemelkedő teljesítménye társul a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségekhez. Mindez a vezetés tiszta élményét nyújtja, s a sofőr úgy érezheti magát a kompakt karosszériában, mintha eggyé válna az autóval.
Megnyerő formát öltött a barátságos álarcot viselő sportautó. Letisztult stílus jellemzi, amely egyedi életvitelhez illik. Fejlesztése során az elektromosan sportos vezetési élményt, az örömteli kilométereket helyezték a középpontba a mérnökök. Ez az elektromos meghajtóegység és az intelligens vezérlés párosával valósul meg.
Honda Urban EV Concept
A vadonatúj fejlesztésű EV platformra épült Honda Urban EV prototípuson fellelhetők a következő évek elektromos hajtású Hondáinak formajegyei, illetve legfontosabb műszaki megoldásai. A most bemutatott koncepción alapuló, megvásárolható négykerekű előbb Európában jelenik meg, majd 2020-tól a japán vevők számára is elérhetővé válik.
A technikai és formai újdonságokat egyaránt felvonultató modellt a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója, mutatta be a márka nagyszabású sajtótájékoztatójának keretein belül: “Ez nem afféle vízió a távoli jövőről, a sorozatgyártású változat már 2019-ben, mindössze két éven belül elérhető lesz az európai piacon.”
Honda NeuV
A Honda NeuV prototípusban felfedezhetők a jövő közlekedési eszközeinek legérdekesebb fejlesztései, úgymint az automatizált vezetéssegítő rendszerek és a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek. A NeuV több egyszerű autónál, ugyanis a sofőr arckifejezése és hanghordozása alapján elemzi, mennyire gondterhelt a vezető és ennek megfelelően nyújt segítséget a biztonságos célba éréshez. Emellett folyamatosan elemzi tulajdonosa szokásait, s ehhez igazodva mindig a számára legmegfelelőbb javaslatokat teszi, megvalósítva a jármű és sofőr közötti párbeszédet, hogy könnyebbé, pihentetőbbé váljon a vezetés.
Honda CR-V
A rendkívül népszerű, 160 országban kapható Honda CR-V szabadidő-autó vadonatúj változatában – a SPORT HYBRID i-MMD rendszernek köszönhetően – két különálló erőforrás dolgozik. A most bemutatott, hibrid CR-V elérhető elsőkerékhajtású, illetve négykerékhajtású kivitelben is. Az új CR-V család tagjai – beleértve a három üléssorral felszerelt variánst – 2018-tól kaphatók majd Japánban.
Clarity PHEV
A Clarity alapjait is adó Honda Sport Hybrid i-MMD hajtáslánc akkumulátorainak teljesítménye jelentősen nőtt, ezáltal a tisztán elektromos üzemben megtehető távolság immáron meghaladja a 100 kilométert. Az újgenerációs hibridek táborába tartozó Clarity PHEV egy alacsony felépítésű, öt felnőttnek kényelmes szállítására alkalmas, hatalmas csomagtérrel büszkélkedő jármű, melynek megjelenése 2018 nyarán várható.
Honda RoboCas Concept
A Honda RoboCas koncepció egy kisméretű, rendhagyó formájú személyi közlekedési eszköz, az emberek merész ötleteinek, álmainak megtestesülése. Egyik legfontosabb erénye a rugalmasság, erre utal az is, hogy hajtáslánca könnyedén társítható a különböző felépítményekkel.
A Hondáról
Az autóipar mellett a Honda számos egyéb területen alkot remekműveket a mobilitáshoz kapcsolódóan. Nevezetesen motorkerékpárok, repülőgépek vagy csónakmotorok is termékpalettájának részét képezik, éppen úgy, mint a hétköznapi boldogulást elősegítő kisgépek (fűnyírók, kvadok) egyaránt.
A japán vállalat egy élhetőbb bolygót szeretne unokáinknak hagyni, éppen ezért – a világ legnagyobb belsőégésű motorgyártójaként – már a kezdetektől fogva kiemelten ügyel termékeinek teljes életciklusának megtervezésére, a gyártástól a felhasználáson át az újrahasznosításig.
Emellett egyedi ötletekkel rukkol elő, tiszteli az egyéniséget, s arra törekszik, hogy mindig egy olyan cég maradjon, amely létezését igényli a társadalom. A vállalat az első japán gyártóként alapította meg luxusmárkáját, az Acurát 1986-ban.
-
A Honda újdonságai a TOKYO CONNECTED LAB 2017 kiállításon
-
Sportos elektromos Honda koncepció Tokióban
-
Gyönyörű Vossen felnik az új Type R-en
-
Emlékkép – Ufó külső, arany szív, Type R felirat
-
Elkészült a 25 milliomodik motor Amerikában
-
Legjobb Újdonság díjnyertes a Honda Odyssey
-
AUTOBEST döntős az új Honda Civic
-
Ismét remekelt a Civic-Jazz-HR-V trió
-
Kilinccsel előre az új Civic Type R-rel
-
Újabb díjat zsebelt be a Honda Civic Type R

