Szerencsés balszerencse

Marc Marquez Repsol Honda Team 1

Marc Márquez a spanyol nemzetiségű MotoGP versenyző, nyolcszoros világbajnok, melyből ötöt a Honda színeiben nyert, a jelenlegi szezont pedig vezeti.

Untitled

Legutóbb Thaiföldön szállt versenybe ellenfeleivel szemben, azonban nem egészen úgy alakult a versenye, ahogy azt eltervezte a csapat. Nem is a versenyről van szó,  már korábban megtörtént a baj, amikor a szabadedzés során egy kisebb porszem került a gépezetbe, és egy jobbos kanyarba bevezető szakaszon megcsúszott alatta a Honda hátsó kereke. Ekkora sebességnél egy ilyen megcsúszás során ritka az a versenyző aki képes megtartani a gépet, főleg, hogy azonnal utána kezdődött a következő kanyar bejárata. A videón jól látszik mennyi idő telt el a "hiba" és az esés között.

„Az FP2 ideje alatt ugyanazokkal a gumikkal dolgoztunk, és az egész csapat nagyszerű munkát végzett, mert teljesen tönkretettem a motoromat, így csak egy gépem maradt. Természetesen nem a legjobb módon kezdtem meg a hétvégémet a csapattal. Furcsa volt ez az esésem. Volt 5 másodperc, amikor levegőt sem tudtam venni, így inkább a földön maradtam. Csak 5 másodperc volt, de úgy éreztem, hogy 30 évig tartott.”

„Megérkezvén az orvosi központba már egyre jobban voltam, de természetesen az orvosok a lehető legjobb módon akarták kezelni a helyzetet, és inkább pontos vizsgálatokat végeztek. A legfontosabb dolog az, hogy jól vagyok, bár mindenhol fájdalmat érzek, de legalább az esés után képes voltam újra normálisan lélegezni. Szóval ez jelentette a fő gondot.”

„Az első dolog, amit tudni akartam, hogy miért estem el, miközben sokkal lassabban haladtam, mint általában. Ráadásul a gumi is új volt. Talán a pálya nem volt túl tiszta, de a kritikus pillanatban reagált a motorfék, és így blokkolt a hátsó rész. Ez nem mechanikai gond volt. Lehetséges, hogy a gumi még nem volt rendben vagy kissé piszkos volt.” - mondta Marc a baleset után.

A baleset után a versenyzőt hordágyra tették, előbb a pálya orvosa végzett vizsgálatokat, majd kórházba szállították. Néhány órával a baleset után a versenyző posztolt a saját Twitter oldalára, ahol közölte a rajongóival, hogy jól van, és nincs komolyabb sérülése. Gyors felépülést kívánunk innen is neki, sok sok erőt és szerencsét a bajnoksághoz, hogy ismét egy Hondás állhasson a dobogó felső fokán!

A 000 1l587w Europress Eza E1570350732762