Kinek is lesz jó az elektromos Honda?

Hondae

Nemrég látott napvilágot a  Honda e névre keresztelt városi elektromos autó ára, és amint a nagyközönség ezt meglátta azonnal felkapták a fejüket és elégedetlenkedni kezdtek. Az idei frankfurti autókiállítás nagyrészt elektromos autókról, illetve a környezetbarát technológiák bemutatásáról szólt.  A Honda e mellett állva az ember érdekes beszélgetéseket fülelhetett meg, ha egy kicsit odafigyelt miről pletykálnak körülötte a szakemberek, vagy akár a vásárlási szándékkal érkező emberek. Elhangzott egy beszélgetés közben egy mondat mely igazán bizakodásra ad okot miszerint "Ha a Honda 200km-t ígért, akkor az biztos hogy a 200km teljesítésére alkalmas.". Az autó élőben nagyobb, a képek nem adják vissza jól az autó méreteit. Élőben jelentősen nagyobbnak bizonyult, azonban ez továbbra is egy kis városi autó.  Mely a munkába járásra, kisebb bevásárlásra alkalmas. 

180127 Name Of Honda S Urban Electric Car Confirmed Honda E

Az ára elsőre valóban soknak tűnhet, azonban egy városban élő ember számára, vagy akár egy vidéki nagyvárosban élő család számára második autónak tökéletes választásnak bizonyul. Mik azok az indokok, amelyek az áron túl ellene szólhat? A töltés, illetve annak lehetősége. A töltőhálózat nem csak itthon jelent gondos, hanem Európa szerte is kevés elérhető. Tipikusan a tyúk vagy a tojás esete. Mi kell előbb, töltési lehetőség, vagy a tölteni való? Ha itthon is elterjednek az elektromos autók, biztosan fellendül a töltésrendszer kiépítése is. 

162373 Honda E Prototype At Geneva International Motorshow

Véleményem szerint a Honda e hasonló sikert fog elérni mint anno a Jazz. Senki nem értette, hogy kinek fog kelleni, egy ilyen kis autó. És végül a mai napig a Honda egyik legeladottabb autója. Ez az elektromossal kapcsolatban is hasonló lesz remélhetőleg. Főleg, ha a fanatikusok is rákapnak az ízére, aztán ki tudja, idővel talán jön a nagyobb hatótáv is?

Április környékén érkezik hozzánk is, és igyekszünk mielőbb információkkal szolgálni.