Együttműködésbe kezdett a Honda és a Waymo

A tervek szerint az Alphabet által fejlesztett autonóm vezetési rendszert a Honda járműveibe integrálva tesztelik majd az amerikai városokban.

A Honda kutatási és fejlesztési részlegeként működő Honda R&D Co., Ltd., és az Alphabet Inc. önvezető rendszerekre szakosodott leányvállalata, a Waymo szakemberei megkezdték tárgyalásaikat a teljesen autonóm vezetési rendszerek kapcsán. A technikai együttműködés a Honda és a Waymo munkatársainak egyaránt lehetőséget ad, hogy bővítsék ismereteiket a különféle érzékelőkre, szoftverekre és vezérlőegységekre, valamint a rendszer integrálására vonatkozóan.

Hogy a közös munka minél hatékonyabb legyen, a Honda járműveket biztosít a Waymo számára, melyek a rendszer beépítését követően csatlakoznak a fejlesztőcég tesztelés alatt álló flottájához, s valós környezetben, az Egyesült Államok négy városában róják majd próbaköreiket.

A projekt két fő helyszíne a Honda R&D Szilícium-völgyben és Tochigiben található bázisa lesz, de a jelentős szerep hárul majd a Waymo mérnökeire is, akik a kaliforniai Mountain View-ban, és a michigani Noviban végzik munkájukat.

A történések hátterében a Honda azon szándéka áll, miszerint a vállalat 2020-ig szeretné piacra dobni első olyan sorozatgyártású autonóm járműveit, amelyek képesek önállóan közlekedni az autópályákon. Az összefogás további előnye, hogy a Honda R&D fejlesztői megismerhetik a különböző műszaki megoldásokat, s teljesen önvezető járművek piaci bevezetését is előkészíthetik.

A Honda R&D Co., Ltd.-ről

A Honda R&D Co., Ltd. a Honda Motor Co., Ltd. teljesen független leányvállalata, ami a Honda autókkal, motorkerékpárokkal, kisgépekkel és repülőkkel kapcsolatos kutatásait és fejlesztéseit végzi. A fél évszázados mérnöki tapasztalattal büszkélkedő cég új technológiák és technikák kidolgozása révén igyekszik hatékonyabbá tenni a közlekedési eszközöket, illetve biztosítani a Honda piaci és iparági elsőségét. A Honda R&D az önvezető rendszerek fejlesztésében is kulcsfontosságú szerepet játszik, tekintve, hogy a teljes folyamatért a vállalat felelős. További információért, kérjük, keresse fel a http://world.honda.com/RandD/ honlapot!

A HSVL-ről

A Honda Silicon Valley Lab (HSVL) a Honda R&D Americas, Inc. alvállalata, és a Honda R&D Co., Ltd. részére végez kutatási és fejlesztési munkálatokat. A HSVL-t 2011 májusában alapították a kaliforniai Mountain View-ban mint afféle nyitott innovációs labort, ami az információs technológiákra fókuszál. A HSVL számtalan partnerrel dolgozik együtt, kezdve IT-fejlesztőktől, a kis startup vállalkozásokon át, egészen a nagyvállalatokig, beleértve a Waymót is. További információért, kérjük, keresse fel a http://www.hondasvl.com honlapot!