Dobogón az 550 lóerős Honda pickup

  • A Honda Racing Ridgeline csapat megszerezte negyedik Baja-dobogóját
  • A Baja 1000 verseny 50. futamán 2.-ként zárt a pickup a kategóriájában

A Honda Racing Ridgeline Team ismét bebizonyította, hogy eredményes tud lenni a Baja versenysorozatban. A Mexikóban, Ensenadától La Pax-ig tartó futamon többször is elsők voltak az osztályban, majd végül a második helyen végeztek, összetettben pedig harmadikok lettek. A Honda pickupjának mérlege igen jó, öt versenyből négyszer szereztek vele dobogós helyezést.

A kategóriában a 7.-ként kezdő Jeff Proctor és navigátora, Evan Weller az első szakaszban felzárkózott, s a 75. mérföldkőnél megszerezték a vezetést. Kardántengely-csere miatt egy pozíciót estek vissza, de a duó később ismét az első helyre küzdötte fel magát az első betervezett boxmegállást követően San Felipében.

A páros megnyerő, 40 perces előnnyel érkezett a második kiállásra. A volánt Eric Hardin vette át, aki egész éjjel az első helyen autózott a Ridgeline-nal. Egészen a 801-es mérföldig, ekkor ugyanis mélyen a homokba süllyedtek a hírhedt Baja sivatagban. Két órás kemény harcot követően újra versenybe álltak, ekkor már csak a harmadik pozícióban.

A hajrában Hardin megelőzte a veterán Johnny Campbellt, aki egy 11-szeres Baja-bajnok, hondás motorkerékpáros. Az utolsó száz mérföld így izgalmasan telt az 1134 mérföldes versenyből.

Baja 1000

"Nem volt elég időnk, hogy az első helyre hozzuk fel az autót. Egész nap gyorsak voltunk, megvolt a tempónk a győzelemhez" - mondta a csapattulajdonos és pilóta Proctor. "A Baja nagyon kemény, bármi megtörténhet ilyen hosszú futamon. A Honda csapata nem adta fel, egész nap kitartóan dolgoztak, jól kezelték a pitbeállásokat és a javításokat is 40 órán keresztül. Herkulesi erőfeszítéseket tett a csapat, hogy célba érjünk a Ridgeline-nal a világ leghosszabb, két pont között zajló versenyén."

A második pozíció tovább öregbíti a Baja-féle eddigi sikereket, nevezetesen a debütáláskor rögtön megszerzett, 2015-ös Baja 1000 győzelmet, egy 2016-os Baja 500 győzelmet és egy 2017-es Baja 500 harmadik helyet.

A Ridgeline Baja Race Truckról

Karosszériája a Honda R&D Americas Los Angeles-i dizájnstúdiójában készült. 3,5 literes, biturbó, V6-os versenymotorját a Honda Performance Development tervezte az alapkivitel részleges módosításával, hiszen a blokk, a hengerfej és a főtengely azonos a sorozatgyártású kivitelével. Az egyedi alkatrészek közé tartozik a szívórendszer és a motorvezérlő-egység.

A Honda versenytörténetéről

A Honda nagy múlttal büszkélkedhet a sikeres Baja-versenyek világában. Több mint két tucat, egészen pontosan 17 versenygyőzelmet szerzett motorkerékpárosai és autósai révén 2013-ig. A Honda 2015-ben egy vadonatúj koncepcióval állt rajthoz - tíz évvel első négykerekes bemutatkozása után. A Ridgeline Pickup új szériájára épülő versenyautó rögtön győzelmet aratott a Baja 1000-en (2015) és a Baja 500-on (2016) és a harmadik lett az idei Baja 1000-en.

Civic4d32
Négyajtós Honda Civic modellek jelentős árelőnnyel és kedvezményes finanszírozással
Kattintson!
HÍRLEVÉL - a legfrissebbek a HondaNetről