3 másodperc alatt százon: ültünk az új NSX-ben

Nem volt forgó pódiumon. Nem villogott. Mégis mindenkit vonzott. Nem véletlenül…

A Honda standjára érkezők közül a kemény mag pontosan tudta, mit és milyen sorrendben kell szemügyre venni. Fél szemmel az új Civic-et sasolták, miközben ámuldoztak az új CTR koncepción, végül beültek az NSX-be.

Civic

Az új Civic minden tekintetben hatalmasat fejlődött. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem a szedánban elöl (a 188 centimmel), a hátsó üléssorban még mindig ámulatba ejtően sok hely maradt a lábamnak. A hajszálaim csúcsai teljesen egyenes háttal éppen hozzáértek a tetőkárpithoz. Ekkor tudatosult bennem, itt az Accord utódja, csak éppen Civic névtáblával a hátán.

Hogy milyen kérdés tört elő belőlem, amikor először ültem be? A válasz: mi ez, egy BMW? A klasszikus hibák közé tartozik a prémium- és az alsó-középkategória összehasonlítgatása, de elámultam, milyen minőséget nyújt a Párizsban 42 ezer eurós árcédulát viselő Executive modell. Jóval drágább arrafelé minden, elnézve a mostani Civic 20+ ezer eurós induló vételárát, de 182 VTEC TURBO lóerőt és széria Honda Sensing biztonsági rendszert itthon sem fognak fillérekért hozzánk vágni jövő márciusban.

Civic Type R

Ez nem a Prototype. Ez az, amit Norbival hajtottunk a Ringen majdnem pontosan egy éve. A benzinszagú sisak-aláöltözetet a mai napig őrzöm. Pikk-pakk hétezren a turbómotor fordulata, kéri a következőt, te meg csak lapulsz az ülésbe, miközben a legapróbb részletéig érzed az aszfaltot. Pontos és határozott váltó, remek ülések. Nem felejtünk!

NSX

A lényeg itt lapul a végén. Beülni egy NSX-be? Nos, vannak dolgok, amiket az ember talán csak egyszer tehet meg élete során. Aki kiállta a szupersportautó pengeéles tekintetét, és még érzett magában elég erőt és bátorságot, hogy a kategóriára jellemző fura kilincset benyomja, majd a végét megmarkolva kinyissa az ajtót, az célba ért.

Nem meglepő módon a hivatalos sajtófotókéval teljesen azonos látvány fogadott. Ami persze ennél lényegesebb, az az anyagminőség és a kidolgozás, mert az érzetet nem adja vissza egy kép sem. A félmeglepetés így végül is izgalmasra sikeredett. A kormány fogásáról, a műszarfal borításáról, a varrásokról, az élekről, a felületekről, egytől-egyig egy szó jutott csak eszembe: csúcskategória.

Nagy ámulatomban és a matatás közepette a klímát máris sikerült bekapcsolnom. Az apró baki után folytattam a szemlélődést. Nagyon lapos a sportkocsi, így még könnyebb volt nagy tempó közepette valami versenypályára képzelni magamat.

Kívülről is meglátszott a kemény munka eredménye. Minden vonal, minden nyílás a tökéletes áramlást szolgálja. Tagadhatatlan, hogy rengeteget törték a fejüket és teszteltek a mérnökök szélcsatornában, hogy a „motorházat” szinte teljesen kitöltő első elektromotorok, valamint a középmotor és a hátsó villanymotor elegendő levegőt kapjon. Félelmetesen nagy hűtőfelületek…

A kormány ránézésre semmi extra. A fogása és az anyaga azért más volt…

A C oszlop gyönyörűen fel van vágva az új Ford GT-hez hasonlóan, ez élőben azért jobban látszódott. Megnéztem a V6-os szívet, a szinte a talajjal egy szintben lévő kipufogókat, a karbon hátsó szpoilert… Hát tényleg nehéz leírni szavakkal, de ezt most nagyon eltalálták.

Noha a Nissan GT-R vagy a Mercedes-AMG GT ülései jobban tartottak elsőre, illik tudni nekünk, hondásoknak, és legbelül büszkének lenni rá, hogy világelső technológiák lapulnak az NSX lemezei alatt. Egyedi A oszlop erősítés, elektromotor-vezérlés, a kategória legalacsonyabb súlypontja… Nem véletlen az 5 évnyi fejlesztőmunka, a temérdek idő, amely során tökéletesre hangolták az 581 lóerős szuperautót. Még az sem kizárt, hogy Type R változata is lesz.

Mindig is lesz gyorsabb, drágább vetélytárs, de szerintem ennyiért jóval túlteljesíti az elvárásokat a japán márka. És bár sokak szerint mindig a pályán nyújtott teljesítmény számít, ezt a túrát akkor is kár lett volna kihagyni. Ámultunk-bámultunk, megleptél minket Párizsban, Honda!

#HondaMondialAuto

#hondanet