Zsinórban a 10. világbajnoki címét szerezte Toni Bou

A HRC (Honda Racing Corporation) szerződtetett versenyzője, Toni Bou nyerte a 2016-os trial világbajnoki címet. A klasszis immáron a tizedik éve veretlen a szériában. Hiába, még az utolsó két versenyén is 100%-os teljesítményt nyújtott pár nappal ezelőtt.

A Repsol Honda Team színeiben induló Bou először 2007-ben lett világbajnoki cím tulajdonosa. Az idei szezonja nehezen indult, hiszen lesérült még az első forduló előtt. Ennek ellenére a Spanyol Nagydíjon az első nap a második helyen végzett, míg a másnap megrendezett versenyt megnyerte. Összesen 12 győzelemmel büszkélkedhet a fordulókat tekintve.

fim_x-trial_2015_wiener_neustadt_21

Toni Bou: „A mai nap igazán különleges. Amikor megnyered a bajnokságot, az valami nagyszerű érzés. Nagyon változatos szezon volt az év eleji hátproblémákkal. De addig sikerült fejlődnöm, hogy majdnem a legjobb idényemet zártam. Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik ehhez hozzásegítettek, a csapatnak, a családomnak és a barátaimnak. Ebben a különleges pillanatban nem is álmodhatnék ennél jobbról. Már a következő szezonon agyalok, hogyan fejlődhetek bizonyos területeken. Nagyon köszönöm a támogatásokat.”

Yoshishige Nomura, a HRC elnöke: „Köszönetet szeretnék mondani Toninak, a csapatnak, a szponzoroknak és a rajongóknak a világ minden tájáról. 10. bajnokként nehéz verseny után kemény ellenfelekkel igazán különleges lehet. Most mindenkivel megosztjuk örömünket. A HRC továbbra is élményekben gazdag és izgalmas versenyzést hoz a jövőben a motorsportért rajongóknak.”

hondamontesacota4rtsep6-775x437

Toni Bou profilja

  • Születésnap: 1986. október 17.
  • Születési helyszín: Spanyolország
  • Karrier statisztika:
    2003     Debütálás a trial világbajnokságban
    2007     Csatlakozás a Repsol Montesa HRC-hez,
    a trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2008     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2009     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2010     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2011     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2012     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2013     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2014     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2015     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése
    2016     A trial és trial X világbajnoki cím megszerzése

A Montesa COTA 4RT motorkerékpár áttekintése

  • Motor típus: Folyadékhűtéses, 4 ütemű, OHC, egyhengeres
  • Váztípus: Alumínium ikercsöves
  • Abroncs: Első 21, hátsó 18 col

Toni Bou 10. világbajnoki címének emléket állító honlap
http://world.honda.com/WCT/2016/toni-bou-v10/