A legenda újjászületik: hölgy formatervező az NSX mögött – 2. rész

  • A Detroiti Autószalonon bemutatott NSX nemcsak dizájnjával, hanem különleges dizájnerével is felhívta magára a figyelmet.
  • Michelle Christensen, az NSX külső megjelenéséért felelős projektvezető, az első hölgy, aki dizájneri csapatmunkát irányított egy szuper-sportautó megalkotásakor: nem sokkal a 2012-es NSX Concept leleplezése után csatlakozott a szériamodellt tervező csapathoz.

A munka során ragaszkodtak a koncepció főbb vonalaihoz, ebből indult ki Christensen és nyolctagú csapata. “Érzéki, 3D-s hatást akartunkk” – mondta Christensen az Automotive News-nak Torrance-ban, Kaliforniában, az Acura dizájnstúdiójában a múlt hónapban. “A legfontosabb volt számomra, hogy ezt megtartsuk.”

De az NSX a szokásostól merőben eltérő meghajtása – a dupla turbós V6-os benzinmotor három villanymotorral, hibrid rendszerben, összkerékhajtással – és a középre, hátra helyezett erőforrás új lehetőségeket nyitott a tervezői csapat előtt, akik így egy még izmosabb profilt alakíthattak ki, tudhattuk meg Christensentől.

A középmotoros elrendezés arányainak kidolgozása “egyike volt a legszórakoztatóbb feladatoknak” – tette hozzá Christensen, hiszen a kabint különösen alacsonyra, a két tengely közé kellett behelyezniük. “Ez lehetőséget adott számunkra, hogy több nyílást vágjunk bele, és még egzotikusabbá tegyük” – mondta. “A stílusmeghatározás adta kezdőponttól fogva nagyon izgatottak voltunk, hogy garázsba vihessük és kigyúrhassuk az NSX-et.”

V2 301199916

Christensen korábbi projektjeiben tipikusan a fiúk hálószoba falára kitett, örök kedvenc kategóriás autókkal foglalkozott. Mielőtt csatlakozott volna a szuper-sportautó csapathoz, a nemrég kifutott ZDX crossoveren és az RLX frissítésén dolgozott, amely az Acura jelenlegi zászlóshajó szedánja.

Az új NSX az Acura legendás, 1990 és 2005 között értékesített sportkocsijának várva-várt utódjaként mutatkozott be január 12-én. Noha kisebb motorja van, mégis kemény diónak mutatkozik a V10-es Audi R8, a Ferrari 458 és a Porsche 911 Turbo S ellenfeleként, jegyezte meg Christensen. Az Acura elmondása szerint a sport hibrid meghajtás több mint 550 lóerőre képes, és az NSX a márka teljesítményorientált gyökereihez való visszatérés hírnökeként érkezett meg.

Christensen jelenleg 34 éves. Diplomáját a kaliforniai Art Center College of Design-nál szerezte. Motivációját az édesapjával végzett közös munka adta, amely San Jose-beli garázsukban, szuperautókon zajlott. “A ’32-es Ford? Hogy azon semmi sincs, az csak duma. Az NSX-nél nem akartunk semmi plusz köretet annak érdekében, hogy egyszerűsíteni és könnyíteni tudjuk az autót.”

Elmondta, a divat iránti érdeklődése is alakította az NSX formáját. Az autók külleme egy bőrdarabhoz hasonlítható, amelyen apró alakításokat végeznek. Mint például a divatos cipők, a kocsik is arra vannak tervezve, hogy mozgás közben, de még álló helyzetben is jól mutassanak. “A cipők és az autók is összetett formájúak, amelyek egy emberi lény köré kell, hogy illeszkedjenek” – tudhattuk meg.

Detroit15 HondaNXS Michelle 08 960 640

Az Acura csúcsmodelljének tervezése komoly felelősséget jelentett Christensen számára. “Egy szuperautó esetén a potenciál sokkal nagyobb, mivel minden felnagyított. Ez kell ahhoz, hogy kitűnjön. Igazán igyekeztünk úgy kezelni az NSX-et, mint egy szobrot. A ragyogó LED-ek elöl és hátul, valamint a lebegő C oszlop agresszív személyiségre utalnak. A farrész hasonlósága az eredeti NSX öröksége, a végigérő lámpák az autó szélességét hangsúlyozzák ki.

A prototípusok 40%-át a Honda raymondi szélcsatornája ihlette, amelyeket a csökkentett turbulencia és a megnövelt leszorító erő jegyében alakították. Christensen és csapata újragondolta a külsőt, nagyobb oldalsó szívónyílásokat terveztek, továbbá a motorháztetőn és az első sárvédőkön átáramló levegőt is az autó hátsó része felé terelték. “Az oldalsó szívónyílás az autó profiljának igazán fontos elemévé vált” – mondta Christensen. “Azt akartuk, hogy optikailag feltűnő és vagány legyen.”