Örök fiatalság – Honda Civic 1.6 dízel 9AT teszt

Nem véletlenül vezeti az eladási listákat az új Honda Civic a 35 éveseknél fiatalabbak kategóriájában Amerikában. Ízig-vérig fiatalos és sportos, ezzel a hatékony dízelmotorral és a frissített, 9 fokozatú automata váltóval pedig 0-24 mehetnékje van az embernek. Nincs megállás! Ülj be Te is, elmesélem, mitől különleges az 1.6-os i-DTEC ezen változata!

Virtuálisan már kipróbáltuk a hibrid Honda CR-V-t

A Honda a hibrid technológia és a sportos vérvonal felé egyaránt nyitott az idei Párizsi Autószalonon. A standon a Civic Type R művészi változata, a frissített HR-V, az új CR-V és CR-V Hybrid tette tiszteletét.

Javultak az új Honda CR-V terepképességei

Az új CR-V kiváló terepképességeihez már maga a padlólemez is hozzájárul, hiszen a szabad hasmagasság nőtt az elődmodellhez mérten, a tömegközéppont talajhoz viszonyított távolsága azonban nem változott.

Két kategóriában remekelt a Honda Civic Type R

A piac legforróbb elsőkerék-meghajtású ferdehátúja újabb neves elismeréssel gyarapította trófeagyűjteményét. A Civic Type R ezúttal az Autocar díjai közül zsebelt be kettőt. A swindoni gyártású ötajtóst az Egyesült Királyságból szállítják a globális piacra.

Masszívabb és komfortosabb az új CR-V

A kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszériaszerkezethez kifinomult első és hátsó felfüggesztés kapcsolódik, amit új menetbiztonsági eszközökkel és változó áttételű kormányművel társítottak. A Real Time AWD névre keresztelt, Intelligens Vezérléssel (Intelligent Control System™) irányított összkerékhajtási rendszer a Honda egyik legfrissebb fejlesztése, ami a megnövelt szabad hasmagassággal kiegészítve igazán komoly terepképességekkel ruházza fel a CR-V-t.

9 fokozattal jön az automata Civic i-DTEC

Ezentúl hatékony, kilencfokozatú automatikus váltóval is megrendelhetik a Civic dízel változatát a vásárlók. A kifinomult és takarékos modell átlagos üzemanyag-fogyasztása csupán 4,1 l/100 km*, így minden eddiginél kedvezőbb áron autózhatnak a tulajdonosok. Az új erőátvitel négyajtós kivitelnél Comfort, Elegance, Executive, míg ötajtósnál Elegance, Executive, Executive Premium felszereltségi szintnél érhető el.

Ezek egy boldog Honda Jazz tulajdonos szavai

Kívül kicsi, belül hatalmas. Fürge, jól fogyaszt és megbízhatóságból jeles. Kriszta vásárlónkat kérdeztük, miért választotta a Honda Jazzt. Te miért szereted a Hondádat? 😉

173 és 193 lóerős az új CR-V

Az 1.5-ös VTEC TURBO benzinmotor a kategória élvonalába emeli az új CR-V-t teljesítmény és üzemanyag-hatékonyság szempontjából. Megtalálhatók benne a motorcsaládra jellemző modern műszaki megoldások, amelyek a hőháztartást, a tömeget, a vezethetőséget és az emissziót hivatottak javítani.

Honda Civic 1.6 i-DTEC 2018 teszt

Csodálatos júniusi napra virradtunk, hiszen végre kipróbálhattuk az új dízel Civic-et. Az egyenletben szerepelt egy legmagasabb, Executive felszereltségi szint, egy bombajó szín és néhány hosszabb kiruccanás. A másik oldalon a monszunszerű június, többszöri és persze felesleges autómosás és egyetlen egy kegyes óra állt, amikor nem szakadt és forgatni tudunk.

Újabb dobogós hétvége a Hondánál

Az Acura Team Penske és a Meyer Shank Racing tovább folytatta eredményes szereplését Amerikában, a 2018-as IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben. A Watkins Glen versenypályán ugyanis dobogós helyezéseket és két kategóriagyőzelmet szereztek a “széria a szériában” versenyfelépítésnek köszönhetően.

Harmadjára is csúcson a Civic Type R

A „Type R Challenge 2018” sorozat részeként Matt Neal brit túraautó-bajnok megdöntötte az elsőkerék-hajtású szériaautók körrekordját a Silverstone Circuit versenypályán. A harmadik „Type R Challenge 2018” rekord újabb bizonyítéka a Civic Type R kategóriaelső mivoltának.

Bemutatkozott a HondaJet Elite

A Honda Aircraft Company legújabb, legmodernebb repülőgépe megnövelt hatótávval, továbbfejlesztett fedélzeti rendszerrel, kényelmesebb utastérrel és alacsonyabb károsanyag-kibocsátással lép színre. A HondaJet Elite hatótávolsága 17%-kal nagyobb az alapmodellénél, mérséklődtek a nagy frekvenciájú hangok és csendesebbé vált az utastér. Nagyot fejlődött maga a repülési rendszer is.

Mi lapul az új CR-V biztonsága és dinamikája mögött?

Átfogó, minden egyes alkatrészt érintő tervezői program eredményeként látott napvilágot a vadonatúj CR-V. A felmenőinél klasszisokkal erősebb és kifinomultabb modell kis tehetetlenségi nyomatékú, ámde nagy merevségű platformra, illetve karosszériaszerkezetre épül, melyet könnyű, kimagasló szakítószilárdságú alapanyagokból készítettek a Honda mérnökei.

Új Type R-féle körrekord a Spa-Francorchamps-on

Az új, elsőkerék-hajtású Civic Type R-nek mindössze 2 perc 53,72 másodpercre volt szüksége, hogy körbeérjen a legendás pályán. A sorozatgyártású, közúti gumikkal felszerelt Type R volánjánál Bertrand Baguette LMP2-bajnok Super GT-pilóta ült.