HondaNet

A hétvégén véget ért a 2021-es verseny szezon, és ezzel együtt a hibrid éra is. A mögöttünk álló év több kérdést is felvet, függetlenül az elfogultságoktól, és az eredményektől, de abban talán minden Forma 1 szurkoló egyet tud érteni, hogy az elmúlt 22 futamból álló évhez hasonlót még nem láttunk. Volt itt minden, sárga zászló, piros zászló, kiesés, defekt, kilökés, harc a pályán, és kő kemény harc a pályán kívül is. Lássuk mi is történt idén.

honda

A Japán motorgyártó nagy múltat tudhat maga mögött, ami a királykategóriát illeti. 1964-től jelen voltak a Forma 1-ben, néhány kisebb-nagyobb megszakítással. Ennek ellenére érkezett talán sokunk számára váratlanul a hír, amikor 2020. október 2-án a Honda bejelentette, hogy a 2021-es verseny év után végleg otthagyja a sportágat.

MV Cover 2

Ez sokak számára szomorú hírnek bizonyult, de a motorbeszállító megígérte, hogy az utolsó évre igazán mindent belead, és odateszi magát, hogy mindkét csapat számára a legjobb erőforrást biztosítja, amiről utólag elmondhatjuk, lehet adni a szavukra! A szezont rettentő erősen kezdték, és sorban szerezte a csapat a helyezéseket. Az idénre szerződött Perez első néhány versenyén látszott, hogy még szoknia kell az autót, ahogy az Alpha Tauri pilótái sem találták elsőre a ritmust, Verstappennel ellentétben, aki az egész szezon során a maximumot hozta ki önmagából és az autóból is.

Az eredmények az ő tekintetében a következőképpen alakultak a 22 futamból: 10 pole pozíció, 10 futam győzelem, 6 leggyorsabb kör.

Perez a RedBull sokadik pilótája, akitől a csapat a pontszerzést és Verstappen támogatását várja. Emiatt rengeteg kritikát kapott az év elején, hogy sem az egy körös, sem a versenytempója nem volt elég. Most, hogy egyben tudjuk megnézni az eseményeket, láthatjuk viszont, hogy amikor ezt mégis megtette, akkor annak mekkora jelentősége volt. Ilyen volt például Baku, amikor Verstappen egy defekt következtében az első helyről esett ki, döntő fontosságú lehetett volna a konstruktőri bajnokság szempontjából a mexikói pilóta helyezése, itt az első helyen zárta a futamot. További két példa, amikor a Török nagydíjon kanyarokon keresztül csatázott a világbajnoki címért harcoló Hamilton ellen, és a sportág kedvelői számára könnyeket csalva a szemekbe tette mindezt, illetve a másik döntő szituációban, amikor is Abu Dhabiban, szintén példátlan védekezést mutatott, amikor Hamilton mögött autózó Verstappen majdnem 9 másodperces lemaradását csökkentette 1 másodperc környékére a kiváló védekezéssel és csatával.

Összességében, aki azt mondja, hogy ezen a versenyen Hamiltonnak kellett volna nyernie, el kell ismerni, hogy igaza van.

VISZONT!

Egy világbajnoki cím sorsa nem egyetlen futamon dől el, és ez fontos. Ebben az évben sokszor rájárt a rúd mind a csapatra, mind pedig Verstappenre. Kezdjük Bahreinben, a szezon első futamán, amikor vitatható körülmények között kellett visszaadnia a pozícióját Hamiltonnak, vagy legyen szó Bakuról, ahol abszolút versenyzői hibától függetlenül nullázott, ami abszolút balszerencse, de itt egyből korrigált is az élet, amikor a futam újraindításakor Hamilton hibázott így mindketten nulláztak, vagy legyen szó akár Silverstoneról, amikor Hamilton egy hiba következtében kiütötte Maxot, ami után meg is kapta a büntetését. Ugyanakkor ott van az utolsó előtti hétvége is, ami a döntő vége előtti pillanatokat leszámítva a szezon legfeszültebb és legkiélezettebb harca volt.

Aki követte az eseményeket, nem mehetünk el szó nélkül az FIA döntései mellett sem. Következetesen hoztak következetlen döntéseket folyamatosan, és itt most nem kizárólag a RedBullra gondolunk. Kis túlzással minden csapat minden pilótája kapott olyan ítéletet, amit jogosan lehetett megkérdőjelezni, ki többet ki kevesebbet. Viszont az is igaz hogy Masiék nem voltak könnyű helyzetben, és most egyelőre maradjunk a világbajnokságért harcoló csapatoknál és versenyzőknél. Legyen szó akár Verstappen Horner párosról, vagy a Hamilton Toto párosról, egyikük sem olyan személy, akivel az ember szívesen vitatkozna, úgyhogy valahol érthető a rajtuk lévő nyomás is, de a megoldás biztosan nem a jelenlegi helyzet.

A futamok során végig egy brutális verbális csata ment, mindkét fél osztotta a másikat.

Fontos megemlíteni az Alpha Tauri Gasly – Tsunoda kettősét is. A két pilóta nem kezdte fényesen a versenyeket. De ahogy gyűjtötték a tapasztalatokat, és haladtunk előre az időben, egyre erősebb lett a csapat. A vége felé már szinte nem volt olyan futam ahol még az újonc Tsunoda is a legjobb 10-en kívül végzett.

Lehet szimpatizálni Perezzel, lehet utálni, lehet védeni Tsunodát, vagy támadni. Lehet dicsérni Gaslyt vagy éppen szidni.

Lehet szeretni vagy nem szeretni Verstappent. Egy dolog biztos.

 A 2021-es év világbajnoka MAX VERSTAPPEN! És ezt nem veszi el tőle senki, épp úgy nem, mint a sportág szerelmeseitől azt a hihetetlen sok élményt és érzelmi hullámvasutat sem, amit ez a négy, illetve rajtuk kívül a további 16 versenyző biztosított nekünk az elmúlt 22 futam.

Néhány szám:

  • Verstappen a 2021-es szezon során 652 körben vezette a futamot.
  • 22 versenyből 13 alkalommal bizonyult a RedBull a leggyorsabbnak.
  • A 22 futamból 10 alkalommal lett futamgyőztes Max
  • A szezon leggyorsabb kerékcseréért járó díjat is bezsebelte a csapat. 1.88 mp alatt cserélték le a kerekeket.
  • 2022-ben Verstappen vélhetően az 1-es rajtszámmal fog indulni, első világbajnoki címe jogán