Forma 1 Stájer Nagydíj

2020AustrianGP Sunday RBR AP 24HRKEAZD2111 News Os2140g6jeoiv50hlvdbk0xrghv5fq2qbltcnuks80

 

Egy héttel később az osztrák nagydíjat követően rendezték meg a rendhagyó 2020-as Forma 1 világbajnokság következő futamát, melynek ismét a RedBull Ring adott otthont. Szabadedzések nem voltak zökkenőmentesek, ugyanis a három alkalomból csupán kettőt tudtak megtartani az időjárás miatt. Az időmérő is késett több mint 40 percet, de utána elrajtolhattak a pilóták. Voltak sárga zászlók, volt piros is, de végül az alábbiak szerint rajtolhat a mezőny:

Ecs0hgHXkAM9Vrq E1594559127592

A rajtot követően Hamilton és Verstappen csatáját érdemes kifejezetten figyelni, ugyanis ez sorsdöntő lehet, azonban elsőre nem sikerült élre kerülni.

1. kör: Azonnal az első körben bejött a Safety Car, így kapásból az első három kör akció nélkül telik.

3. kör: Az újraindítás után Verstappen a második, Albon az ötödik, Gasly a nyolcadik, Kvyat pedig a tizenkettedik helyen autózik.

5. kör: Az ötödik körre mindkét Ferrari kiesik a versenyből, kiütötték egymást.

8. kör: Albon könnyedén elmegy Sainz mellett a nyolcadik körben, így átveszi tőle a negyedik helyet, és elindulhat Bottas után. Az Alpha Tauri csapatánál nem nagyon van változás eddig a versenyben.

IMG 1339

Az időeredményeket vizsgálva látható a RedBull előrelépése, sokkal jobb időket autóznak mint egy héttel ezelőtt.

18. kör: Stroll megelőzi Gaslyt, majd Perez is elmegy mellette. Így a 10. helyre esik vissza a fiatal Alpha Tauri pilóta.

22. kör: Hosszú csata után Norris is kikerüli Gaslyt, de ügyesen tartotta magát az Alpha, azonban most lassulni látszik az autó.

25. kör: Verstappen kijön a boxba, lágyról közepesre cserélik a gumikat. Rendkívül gyorsra sikerült a kerékcsere. Közben ismeretlen okokból Gasly a 18. helyre esett vissza és kiment a boxba. Egyenlőre nem tudni, hogy mi az oka ennek.

27. kör: Ocont kiveszik a versenyből.

IMG 1214

35. kör: Bottas kerékcseréje alatt Verstappen visszakerül a 2. helyre, és közben szépen lassan csökkenti a távot Hamilton mögött.

FÉLIDŐ: A verseny felénél Verstappen a 2., Albon a 4., Kvyat a 8., Gasly pedig továbbra is a 18. helyen autózik.

36. kör: Albon a kerékcsere után a 7. helyre ér vissza.

38. kör: Gasly autóján is kereket cseréltek, majd utána a csapattársa elé a 13. helyre ér vissza, Kvyat belehúzott és már a 13. helyen van.

40. kör: Albon a 4. helyen a csapattársa és a két Mercedes mögött, a kerékcseréknek köszönhetően.

46. kör: Kvyat és Gasly helyet cserélnek, így Kvyat pontszerző helyre kerül.

IMG 1156

52. kör: Bottas fülére szólnak, hogy az egyik légterelő elem megsérült, és elég komoly leszorítóerő veszteséget tapasztalnak. Albonnak ez nagy lehetőséget jelenthet, viszont közben közeledik hozzá Sergio Perez! Gasly ismét a mezőny végén, valószínűleg valami nincs rendben az autójával.

58. kör: Perez utoléri Albont, és ezennel már DRS időn belül autózik.

60. kör: Verstappen első szárnya sérül, leszakad egy légterelő elem.

66. kör: Bottas és Hamilton oda-vissza előzik egymást, nem változik a sorrend, de Bottas közel marad.

68. kör: Bottas megelőzi Verstappent, akit kihívnak kereket cserélni, és megtámadják a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot.

VÉGE: A leintés pillanatába Hamilton az első, Bottas a második, VERSTAPPEN A 3., ALBON A 4.,  KVYAT A 10. helyen éppen pontszerző.

Izgalmas hétvégén vagyunk túl, változékony időjárással, versennyel, és előzésekkel teli versenyen. Jövő héten a Hungaroringen csapnak össze a csapatok.

IMG 1330 E1594564846837 IMG 1329 E1594564901475 IMG 1328 E1594564973875 IMG 1327 E1594565024481

Extra tartalmakért keressék fel közösségi oldalainkat!