Honda NSX

A legenda újjászületik

Lenyűgöző technika az új NSX-ben – 1. rész

Huszonöt évvel az eredeti, paradigmaváltó NSX bemutatkozását követően az Acura leleplezte a régóta várt következő generáció sorozatgyártásra érett változatát. Az eseménynek a 2015-ös Észak-Amerikai Autókiállítás adott otthont, itt gurult színpadra a szemet gyönyörködtető, vörös NSX, amihez saját, ikerturbós motorja szolgáltatta a zenei aláfestést.

Gallery Interwoven 06 1

Hölgy formatervező az NSX mögött – 2. rész

A Detroiti Autószalonon bemutatott NSX nem csak dizájnjával, hanem megálmodójával is felhívta magára a figyelmet. Michelle Christensen, az NSX külső megjelenéséért felelős projektvezető, az első hölgy, aki dizájneri csapatmunkát irányított egy szuper-sportautó megalkotásakor: nem sokkal a 2012-es NSX Concept leleplezése után csatlakozott a szériamodellt tervező csapathoz.

Elkészült az NSX különálló gyártóközpontja – 3. rész

Az NSX az egyetlen szupersportautó, amelyet az USA-ban álmodtak, fejlesztettek és gyártottak le hazai és világpiaci alkatrészek felhasználásával. Különálló gyártóközpontja a Performance Manufacturing Center (PMC) névre hallgat, és Marysville-ben található. Az emberi szakértelem és a gépi pontosság egyaránt fontos szereppel bír.

A legenda újjászületik: bepillantás az NSX fejlesztésébe - 4.rész

Az IndyCar csúcsa, egy V10-es sportautó motorja, amely sosem látott napvilágot, és egy esély, hogy újjáélessz egy legendát: Yasuhide Sakamoto hosszú és dicső karriermúlttal büszkélkedhet a Hondánál, miután részt vett az elmúlt 20 év legizgalmasabb erőforrás-tervezéseiben. Amint az európai média lehetőséget kapott az NSX próbára tételére, Sakamoto betekintést enged munkájába.

Specifikációk

  • Rendszerteljesítmény: 581 LE
  • Forgatónyomaték: 698 Nm
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra: <3,4 s
  • Max. sebesség: 307 km/h
  • Hossz./szél./mag.: 4487/1939/1204 mm
  • Saját tömeg: 1725 kg
  • Átlagfogyasztás: 10,0 l/100 km
  • CO2-kibocsátás: 228 g/km
  • Alapár: 180 000 euró+reg. adó

Kapcsolódó cikkek

ScienceofSpeed NSX 007

Brutál: 610 lóerős NSX a SEMA kiállításon

A külsőt GT3-as kigészítőkhöz hasonló elemekkel látták el Nőtt a leszorító erő, optikailag több a hasonlóság az első generációhoz A ...
Nsx Rear

Fűnyírótól NSX-ig

A széles termékpalettával büszkélkedő Honda Motor Company tervezési képességeinek csúcsa, az NSX lép színre a videóban. A 27 éve bemutatkozó ...

Az idei CarFest South érdekességei

Type R felvonulás, Ariel Atom, NSX, szimulátor, kvadozás, egyszóval nem unatkoztak a látogatók az idei CarFest South rendezvényen az Egyesült ...
113037 Honda Announces Next Delivery Of NSX To UK

Nagy az igény az NSX-re, átszerveznek a Hondánál

Szépen fogy a tavaly nyáron az Egyesült Királyságban bemutatott NSX, így megfelezik, egy évesre csökkentik a várólistát a leendő tulajdonosok ...

A nyári goodwoodi fesztivál érdekességei

Az idei goodwoodi fesztiválon ünnepelték a Type R és a Fireblade modellek 25. évfordulóját A hegyi menetet a Brit Túraautó-bajnokság ...
2017 Acura NSX 050

Gyorsulási versenyen az NSX

Nem is az amerikai izomautók fogják megszorongatni a Honda hibrid szupergépét! Ahhoz Lamborghini vagy McLaren kellene... Az elektromotorok révén jól ...

Balszerencsés hétvégét zártak az NSX-ek

Az egyéni bajnoki cím már elúszott az IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokság acurás résztvevőinek. A Road America versenypályán a kvalifikáción ugyanis ...
C4 2

Privát csapatoknak is elérhető az NSX GT3

A Honda NSX GT3 versenyautók 2018-tól lesznek elérhetők a csapatok számára. A karosszéria és a motor a Honda ohiói üzemegységében, ...

Honda NSX