Dizájndíj-nyertes a legújabb Honda Civic

A 2017-es Honda Civic elnyerte első díját az Egyesült Királyságban. Az Auto Express elismerése a 10. generációs modellt illette az olvasók szavazatai alapján. Az újdonság jövő év elején kerül az európai szalonokba.

A Dizájndíjat az autoexpress.co.uk weboldal látogatói ítélték oda a ferdehátúnak, amely 14 vetélytársat utasított maga mögé a győzelemért. Az autó érkezését egyébként nagy várakozások előzik meg, ezt bizonyítja, hogy a szavazatok majdnem egyötödét megkapta.

A sorozatgyártású verzió a Párizsi Autószalonon mutatkozik be szeptember végén, míg a koncepció a genfi kiállításon fedte fel magát a nagyközönségnek márciusban.

A Honda of the UK Manufacturing (HUM) swindoni gyárában készülő ötajtós Civic-et globális piacokra, így például az USA-ba is szállítják majd. A prototípus stílusjegyei jelentős előrelépést mutatnak a korábbi kulcsfontosságú európai modell elődjeihez képest, nagyobb hangsúly került a provokatív dizájnra, amely a sportosabb vezethetőségről is árulkodik egyben.

Legjobb Családi Autó díjnyertes a Honda Civic és Pilot

A vadonatúj Civic 30 mm szélesebb, 20 mm-rel alacsonyabb és 130 mm-rel hosszabb lesz a jelenlegi változatnál. A nagyobb és szélesebb kerekek és abroncsok magabiztos kiállást, a hosszú tengelytáv, a rövid túlnyúlások és a karcsú utastér pedig dinamizmust sugároznak. A meghajtásról három erőforrás gondoskodik. Az 1,0 és 1,5 literes  VTEC TURBO benzinmotorok mellett választhatjuk az átdolgozott 1.6-os i-DTEC dízelmotort is. A Civic lesz az első európai modell, amely megkapja a vadonatúj turbós benzines blokkokat.

A legbiztonságosabbak között az új Civic-család

Phil Webb, a Honda UK autós részlegének elnöke megjegyezte: "Tavaly ilyenkor a modellpaletta frissítésén dolgoztunk. Azóta jelentősen növeltük piaci részesedésünket, bővítettük kínálatunkat és ismét elkezdtünk díjakat nyerni."

"Az új Civic-et megillető Dizájndíj a legjelentősebb, mert ezt az olvasók szavazták. Ez előrejelzi a jövőt, hogy nagy dolgok következnek és nagy dolgokat várunk ettől az autótól."

Kapcsolódó cikkek

> Partraszállás! A Honda NSX Európában

> Legjobb ferdehátú díjnyertes a Honda Jazz