A Honda új elnöke és új elvárásai

2015. július 7. A Honda Motor Co. új elnöke, Takahiro Hachigo célja a gyengélkedő gyártó felrázása érdekesebb autók tervezésével, egyértelmű számszerű célok teljesítésével és a globális gyártási kapacitás maximális kihasználásával.

A hivatalába lépése óta számított első sajtókonferenciáján Hachigo elmondta, a Honda nyitottabb lesz a rivális autógyártók közti szövetségre annak érdekében, hogy felgyorsítsák a költséghatékony és  következő generációs technológiák kifejlesztését.

“Új Hondát tervezek létrehozni” – mondta Hachigo a riportereknek a vállalat központjában. Hozzátette, elődje évi 6 milliós autóértékesítési célját 2017-ig nem fogja követni. “A számokra való koncentrálás helyett fontosabb olyan termékekkel előrukkolni, amelyek álmokat váltanak valóra és kielégítik vásárlóink igényeit” – mondta. “Innovatív termékek fejlesztésére fogunk koncentrálni.”

Hachigo egy gyógyuló vállalatot vett át a leköszönt Takanobu Itótól, aki tanácsadóvá lépett vissza a válság, a természeti csapások, a minőségi problémák és a 6 milliós határ miatt félresiklott értékesítés után, amelyet a kritikusok bíráltak.

Az elmúlt hónapban a Honda 19 százalékkal faragott le a március 31-gyel végződött 2015-ös pénzügyi év teljes működési eredményéből. A változtatást a Takata hibás légzsákjai okozta visszahívási kampánynak a vártál nagyobb költségei indokolták.

A veterán termékfejlesztő mérnök kiterjedt tengerentúli tapasztalattal rendelkezik. Az 56 éves Hachigo éveken át dolgozott olyan régiókban, mint például Észak-Amerika, Európa és Kína. Ennek nyomán egyedi módon látja és érti meg, milyen igényei vannak a Hondának a kulcsfontosságú piacokon. “Mindig is az első sorokban dolgoztam” – mondta Hachigo. “Ez elnökké válásom jelentősége.” Az erőforrások felhasználása és a tengerentúli gyárak hatékonyabb használata játssza a legfontosabb szerepet a Honda regenerálódásában elmondása szerint.

Ito kezdeményezésének köszönhetően a Honda gyors ütemben bővítette nemzetközi gyártását hat regionális összeszerelő, gyártó és termékfejlesztő egységgel, noha az értékesítés nem tudott lépést tartani ezzel.

“Ennek eredményeként túlzott kihasználatlan kapacitást tartottunk fent, amely a nyereségességünkkel ellentétben állt.” Ez azt jelenti, hogy a Honda egyre jobban, exportra is ki fogja használni a Japánon kívüli üzemeit.

Például, a Honda az új ötajtós Civic-et és Civic Type R-t egyaránt fogja szállítani Angliából más országokba. A CR-V Kanadából kerül majd az új piacokra. Az európai Jazz pedig a helyi gyártás helyett Japánból érkezik majd. “A legjobbat akarjuk kihozni ezekből a létesítményekből globális szinten. Ez a következő lépés.”

A Hondának jobban kell kezelnie a helyi gyártást – különösen a lassuló európai és dél-ázsiai értékesítést tekintve. Chris Richter, a CLSA autós elemzője a koordináció hiányára hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a Honda annyira regionálissá akart válni, hogy a végén túlságosan is az lett.

A Honda – az első autós vállalatként, amely az USA-ban kezdett járműveket gyártani – mára 81 százalékban Japánon kívül termel. Az első öt hónapban 27 százalékkal, mindössze 9620 autóra csökkent innen az export. Észak-Amerika egyébként egyedül az eladások 40 százalékáért felel.

Ito, aki a Honda igazgatótanácsának tagjává vált, egy meglehetősen nehéz időszakon vezette át a vállalatot. Gondoljunk csak a gazdasági világválságra, a 2011-es japán szökőárra, a kedvezőtlen valutaárfolyam-alakulásra és a thaiföldi áradásokra. Nem olyan régen pedig a vállalat világszinten több milliós visszahívásra kényszerült a Takata hibás légzsákjai miatt.

Új Civic, repülőgépek

Hachigo elmondta, a vállalatnak több időt kell szánnia a kutatásfejlesztésre, hogy jobb, a piaci igényeknek még megfelelőbb termékeket alkossanak. A vezérelv olyan terméket támogat, amely innovatív, még eladható technológiára épül. Az új szellemiség első jeleként a Japánban kapható S660 roadstert és az új HondaJetet említette.

Az ősszel érkező, következő generációs Civic új platformra épül és kis méretű turbómotort kap. Ezekkel együtt további technológiák is átkerülnek majd más termékekbe.

Ito számos reformja még csak fél úton jár. Hachigo ígéretet tett a stratégia nagy részének követésére: például a tavaly bejelentett lassú fejlesztésre, extra minőség ellenőrzési lépésekre és a megterhelő munka csökkentésére. Ezzel együtt az irányítás és a felelősség átruházása a hat termelőegységnek a helyi gyártást és fejlesztést illetően még mindig folyamatban van.

Hachigo 1982-ben csatlakozott a vállalat kutatásfejlesztő részlegéhez alváztervező mérnökként. Itóhoz képest, aki csupán két évet töltött külföldön Ohióban, Hachigo sokoldalúbb: három kontinensen szolgált, és amíg elnöknek nem hívták vissza, 2012-től a tengerentúlon dolgozott, főleg Kínában.

Hachigo kulcsfontosságú szerepet játszott Ito legnagyobb egyéni kezdeményezésében: a még befejezetlen hat központ önálló irányítással és energiával bírjon. Hachigo segítette ezen létesítmények felépülését európai elnökként, majd később Kínában az értékesítés, a gyártás és a fejlesztés területeinek közös vezetőjeként.