Zsinórban harmadjára dobogós az NSX GT3

Hondaracing 29196488
  • Andy Lally és Katherine Legge a második helyen végzett Kanadában
  • A #93-as NSX két győzelem után harmadszorra is dobogós
  • A bajnoki címért egyre szorosabb a verseny 5 fordulóval a szezon vége előtt

A Michael Shank Racing acurás duója, Andy Lally és Katherine Legge megszerezte idei harmadik dobogós helyét a WeatherTech SportsCar Championship legutóbbi versenyhétvégéjén. A kanadai siker a harmadik helyre hozta fel összetettben a pilótákat és az Acurát az egyéni és a konstruktőri bajnoki tabellán.

Galstad CTMP 0717 122602

A 2 óra 40 perces megmérettetés során kétszer szakadt le az ég. A pilóta- és a kerékcseréket, valamint az abroncsok keverékét okosan kellett megválasztani ahhoz, hogy a kötelező kiállásokat teljesítve továbbra is versenyben maradjanak a résztvevők. A páros az 50. perc környékén váltott. A futamon többször is fellendült a veszélyt jelző zászló, a pálya azonban gyorsan száradt a komoly esőt követően.

A konstruktőri bajnokságban a Ferrarival szemben 8, a Mercedes-Benzzel szemben 7 pont a hátrány az Acurának. A pilóták 24 ponttal maradnak le az éllovas ferraris párostól, s mindössze 16-tal a mercis duótól, így 5 fordulóval a szezon vége előtt izgalmas hajrá kezdődhet.

Az Acura NSX GT3-ról

Az elmúlt három versenyhétvége igazolja az NSX GT3 versenyautókon végzett fejlesztési munka sikerességét. A gépezet egyébként első évében jár, 2017-ben csatlakozott a szériához.

A GTD osztályban olyan prémium autógyártókkal küzd az Acura, mint az Aston Martin, az Audi, a BMW, a Ferrari, a Lamborghini, a Lexus, a Mercedes-Benz és a Porsche.

Az NSX GT3 meghajtásáról 3,5 literes, 75 fokos hengerszögű, dupla turbós, DOHC V6-os motor gondoskodik, amely a blokkot, a hengerfej részt, a vezérmű- és főtengelyt, a dugattyúkat és a száraz kenési rendszert tekintve megegyezik a sorozatgyártású változatéval. A szabályoknak megfelelően az erőforrást hatfokozatú, szekvenciális versenyváltóhoz társítják, amely a hátsó kerekekhez továbbítja az erőt.

Az NSX GT3 a sorozatgyártású testvér ultra-merev, könnyű és több anyag kevert felhasználásával megalkotott karosszériáját kapta meg. A kiegészítő merevítéseket a Performance Manufacturing Centerben készítették.