Továbbfejlesztett dízel erőforrás a Honda Civic-hez

  • Az 1.6 literes i-DTEC hajtómű 2018 márciusától elérhető
  • A fejlesztések eredményeként még tartósabb dugattyúkat alkalmaztak, illetve jelentősen csökkentették a hengerek súrlódási tényezőjét
  • Valós körülmények között végzett tesztek igazolják az erőforrás alacsony CO2-kibocsátását
  • Az 1.6 i-DTEC teljesítménye 120 lóerő, míg legnagyobb forgatónyomatéka kereken 300 Nm

A teljesítmény és a gazdaságos üzemeltetés tökéletes egyensúlya – így jellemezték a Honda mérnökei az átfogó, részletekbe menő fejlesztéseken átesett, 120 lóerős 1.6 i-DTEC erőforrást, mely Európában 2018 márciusától elérhető a Honda Civic modellekhez.

112189 Upgraded Diesel Engine Joins Honda Civic Line Up
Honda Civic 1.6 i-DTEC 2018

Az új hajtómű egyike az első olyan egységeknek, melyek teljesítették a WLTP-t, azaz a négy különböző vezetési profil alapján meghatározott fogyasztás- és károsanyag-kibocsátás-tesztet. Mivel a WLTP során több földrészen gyűjtött, valós vezetési adatok alapján összeállított módszerrel vizsgálják az erőforrást, az eredmények közelebb állnak a valósághoz, mint a korábbi, jórészt elméleti alapú NEDC-teszt adatai.

A Honda mérnökei számos ponton módosítottak a kipufogórendszeren és a hajtóművön, hogy a motor jobb eredményt érjen el a próbán, s munkájuk gyümölcseként az új Honda Civic 1.6 i-DTEC fogyasztása mindössze 3,7 l/100 km* volt, míg károsanyag-kibocsátása csupán 99 g/km a WLTP-mérés* szerint.

112192 Upgraded Diesel Engine Joins Honda Civic Line Up
Honda Civic 1.6 i-DTEC 2018

Ez részben annak köszönhető, hogy rendkívül tartós, króm-molibdén-acél ötvözetből készült dugattyúkat alkalmaztak, valamint a hengerek többlépcsős hónolásával jelentősen csökkentették a mozgó alkatrészek súrlódását. Az 1597 cm3 hajtóműben ugyanaz a Bosch üzemanyag-befecskendező rendszer dolgozik, mint elődjében, kiegészítve a többlépcsős turbófeltöltővel, kipufogógázvisszavezető-rendszerrel (EGR), valamint nagy örvénylésű, illetve áramlású szívócsatornákkal. A tisztán alumíniumból készült motorblokk, valamint a nagy szilárdságú, mégis könnyű főtengely révén az erőforrás súlyát sikerült a minimumra csökkenteniük, emellett a hajtómű belső merevítő bordáival hatékonyan kiszűrték a zavaró rezgéseket, illetve a működés közben jelentkező zajokat.

Elsők között hajtottak végre RDE-tesztet a Honda új erőforrásán, azaz valós körülmények között, forgalomban ellenőrizték az 1.6 i-DTEC NOx-kibocsátását. A Civic továbbfejlesztett NOx-átalakítója (NSC) magasabb arányú nemesfém összetételével, illetve a nagyobb méretű katalizátorral garantálja, hogy a lehető legcsekélyebb mennyiségű nitrogén-dioxid jusson a környezetbe. Ugyanakkor új érzékelőinek köszönhetően az NSC csak akkor avatkozik közbe, ha az a kipufogógáz elemzése alapján szükséges, ezáltal sikerült jelentősen meghosszabbítani az alkatrész élettartamát.

112187 Upgraded Diesel Engine Joins Honda Civic Line Up
Honda Civic 1.6 i-DTEC 2018

Kereken négyezres percenkénti főtengelyfordulatnál elérhető, 120 lóerős teljesítményével, valamint a már 2000-nél rendelkezésre álló, 300 Nm-es forgatónyomatékkal az 1.6 i-DTEC 10,4 másodperc alatt gyorsítja a Civicet nulláról 100 km/h sebességre.

Az angliai Swindonban készülő, tizedik generációs Civicek négy- és ötajtós változataihoz egyaránt elérhető lesz az új erőforrás.

2018 nyarától – a kétkerékhajtású autókban először alkalmazott, - kilencfokozatú, automatikus erőátvitel is választható a Honda Civic modellekhez.

Továbbfejlesztett dízel erőforrás a Honda Civic-hez
Honda Civic 1.6 i-DTEC 2018