Együttműködési megállapodás startup vállalkozások részére

  • Az amerikai székhelyű Honda Innovations globálissá teszi startup-támogatási rendszerét és többek között Európára is kiterjeszti tevékenységét
  • A szervezet olyan startup vállalkozások, illetve vállalkozók munkáját segíti, amelyek szabadon alakítható termékekre, illetve mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásokra szakosodtak

A Honda Innovations kiterjeszti támogatói programját. A Honda amerikai leányvállalata most először támogat olyan feltörekvő startup cégeket, melyek nem az Egyesült Államokban működnek. A kezdeményezés alapját a – roppant sikeresnek bizonyult – Honda Xcelerator program adja (Mountain View, Kalifornia), ezt bővítik most ki a Honda szakemberei, többek között Európára is.

115347 Honda Innovations Launches Start Up Collaboration Programme In Europe
Honda Innovations

A Honda Xcelerator programot 2015-ben indította útjára a márka, méghozzá azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a különféle szabadon alakítható termékek és szolgáltatások kidolgozásához, egyszersmind elősegítse a prototípusok gyors elkészítését és fejlesztői környezetet, valamint mentorokat biztosítson a vállalkozók számára. A kezdeményezés főként olyan innovációkra összpontosít, amik még kezdeti fázisban vannak, s iparral, energiával, személyi közlekedéssel, önvezető járművekkel, mesterséges intelligenciával, okosanyagokkal vagy robotikával foglalkoznak.

A program keretein belül a Honda Innovations új irányítóközpontot hoz létre Németországban, innen vezényelik majd az európai régiót, sőt a Detroitban, Kínában és Japánban zajló startup fejlesztéseket is. Az ún. szatellitműködtetés a bevett gyakorlatoknak köszönhetően komoly segítséget jelent a „feltalálóknak”, ugyanakkor az új partnerek bevonását is jelentősen megkönnyíti.

Együttműködési megállapodás startup vállalkozások részére
Honda Silicon Valley R&D

A japán konszern célja, hogy minél mélyebb és gyümölcsözőbb kapcsolatot építsen ki azon szakemberekkel, akik osztják a Honda jövőbeni mobilizációra vonatkozó elképzeléseit, s lehetőséget teremtsen számukra a zavartalan alkotásra.

Nick Sugimoto, a Honda Innovations elnök-vezérigazgatója elmondta: „A startup vállalkozások körének bővülésével egyidejűleg a fejlődés tempója is egyre nő, ezt a hullámot szeretnénk meglovagolni, hogy a jövőben még jobb termékekkel és szolgáltatásokkal segíthessük vásárlóinkat. Azzal, hogy Detroitban, Európában, Kínában és Japánban is megkezdtük a kapcsolatépítést, illetve az új, innovatív technológiák felkutatását, még hatékonyabbá válhat társaságunk és még több értéket teremthetünk.”

HRA1819
35 ezer négyzetméteres R&D központ, Silicon Valley

Példák a Honda Xcelerator keretein belül létre jött együttműködésekre

A Honda Xcelerator a 2017-es CES informatikai szakkiállításon jelentette be, hogy közös munkába kezdett két startup céggel, a LEIA 3D-vel és a VocalZoommal. Előbbivel egy nanotechnológiás, háromdimenziós képek megjelenítésére alkalmas műszerfali kijelzőt fejlesztett a márka, amiről bármely szögben leolvashatók a különféle menetadatok és figyelmeztetések. A VocalZoommal egy optikai mikrofon kidolgozását tűzte ki célul a Honda, mellyel érthetőbbé tehető az utastéri kommunikáció, ezáltal fokozható a felhasználói élmény.

Miként már megszokhattuk, az új, világraszóló újdonságokkal foglalkozó partnereket jövőre is a CES-en mutatja be a japán vállalat. A Honda több társasággal, közöttük a MassChallenge-dzsel (Boston, Massachusetts), a Drive-val (Tel Aviv, Israel) és a közösségi finanszírozású OurCrowddal (Jerusalem, Israel) is megállapodott ez elmúlt időszakban, segítve a fejlesztőket, hogy mihamarabb elérhessék céljaikat. 

HRA1888
35 ezer négyzetkilométeres R&D központ, Silicon Valley

A Honda Innovations-ről

A Honda Innovations a vállalat minden tevékenységi területén keresi az együttműködési lehetőségeket. A cég által életre hívott Honda Xcelerator és Honda Developer Studio innovációs program új technológiák és üzleti modellek felkutatását szolgálja, a Honda Innovations pedig az egyéni fejlesztőktől, a start-up cégeken át, egészen a globális márkákig mindenkivel keresi a partnerséget, hogy új, világelső termékeket és szolgáltatásokat dolgozhasson ki. A Honda Innovations székhelye a kaliforniai Szilícium-völgyben található, innen irányítják a nemzetközi folyamatokat.

A Honda technológiáiról

A Honda termékei és technológiái környezetvédelem, biztonság és felhasználói élmény terén is a maximumot nyújtják, nem mellesleg igazodnak a márka által közvetített értékekhez. A cég fejlesztései napjainkban főként az önvezető járművekre, a kommunikációs rendszerekre és az alacsony szénhidrogén-felhasználású mobilitásra irányulnak.

Civic4d32
Négyajtós Honda Civic modellek jelentős árelőnnyel és kedvezményes finanszírozással
Kattintson!
HÍRLEVÉL - a legfrissebbek a HondaNetről